« Testnevelés

Röplabda kerületi versenyek összefoglaló

A III. kerületi lány röplabda versenyt a Veres Péter Gimnázium tornatermében rendezték meg, ahol az AKG csapata a hatodik helyezést érte el. Mivel a lányok ebben az összeállításban még nem játszottak, így az első mérkőzésen a játékba való belerázódás volt a legfontosabb feladatunk. A mérkőzést sajnos simán elveszítettük, a Veres csapatában leigazolt extraligás korosztályos játékosok is lehetőséget kaptak, amely taktikailag és technikailag is behozhatatlan előnyt jelentett a helyi lánycsapat számára.

Miután megszoktuk a körülményeket és kicsit összehangolódott a játékunk, a második mérkőzésen érezhetően lazábban és magabiztosabban érintettük a labdát. A meccs elején hét ponttal is vezettünk, viszont a lendület nem tartott ki a végéig, az ellenfél csapata le tudta dolgozni a hátrányát és három ponttal legyőztek minket. Az utolsó mérkőzésen is derekasan helyt álltunk, bár az ellenfél jól felépített támadásaival nem tudtunk mit kezdeni, négy ponttal alul maradtunk a küzdelemben.

Szerencsére a lányok megőrizték jó hangulatukat és játékkedvüket az egész verseny ideje alatt, és értékes tapasztalattal lettünk gazdagabbak a kerület röplabdás életről.

A csapat tagjai: Tóth Milus, Plumpton Emma, Ésik Zsófi, Simon Teo, Szarka Fruzsina, Morvai Kincső, Nemes Sára

Fiúknál a kerületi versenyt a Bárczi Géza Általános Iskola tornatermében bonyolították le. Nem tudtuk előre, hogy milyen szintű csapatokkal fogunk szembenézni, így az elejétől kezdve igyekeztünk a küzdelemre koncentrálni. A fiúk csapata sem játszott még ebben az összeállításban, de ez a hátrány egy cseppet sem látszott a csapat teljesítményén, hamar ráéreztek a közös játékra.

Az első meccset 16-14-re sajnos elveszítettük, amelyen a 10 perces mérkőzésből 9 percet vezettek az akg-s fiúk, viszont a végén négy pontot zsinórban csinált az ellenfél, így övék lehetett a győzelem. A második meccsen a parádés játéké volt a főszerep, ahol kb. 20 pontos különbséggel szereztük meg az első győzelmünket. A legerősebb csapattól ezután sajnos kikaptunk, viszont egy pillanatig sem adtuk fel a küzdelmet. Az utolsó mérkőzésnek nagy volt a tétje, hiszen győzelem esetén dobogós helyezésre számíthattunk. A sok jó nyitásnak, a gyors lábmunkának és a jól helyezett ütéseknek végül meg lett az eredménye, a fiúk 4 ponttal győztek, így megérdemelten vehették át a verseny végén a harmadik helyért járó bronzérmeket.

A csapat tagjai: Adamis Ábrahám, Albert Áron, Szinay Soma, Gönczy Márton, Marosi Botond, Janda Gergő, Matusek Máté, Mihály Olivér

röpi

Szinay Soma, Adamis Ábrahám, Albert Áron, Matusek Máté, Janda Gergő, Gönczy Márton, Mihály Olivér

röpi 2

Érem és oklevél

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.