L’ile de Jar-Jar

A 2012/2013-es tanévben, az AKG-ban elkezdődött egy program, amely lehetőséget ad a 11-12.-es franciát tanuló diákoknak, hogy közösen megírjanak és kiadjanak egy könyvet. Mind a történetet, mind a szerkezetet ők találhatják ki. Az alapötlet Pascal Biras-tól, az AKG anyanyelvű francia tanárától származik, akinek segítségével remek könyvek születnek és születtek. Eddig 5 regény került kiadásra, többek között a Langue de chat, vagyis a Macskanyelv, ami alapján az idei francia színházas előadás is készült. Ezeket mind megtalálhatjátok a könyvtárban.

Idén én is részt vehettem egy ilyen írási folyamatban, és már meg is jelent könyvünk, aminek a címe L’Ile de Jar-Jar vagyis Jar-Jar szigete. A történetből most kaphattok egy kis ízelítőt, de bátran tudom ajánlani minden franciául tudónak!

10 versenyző kerül a szigetre egy tévés túlélőverseny keretében. A játék már nagyban folyik, amikor a világ többi részén kitör egy halálos járvány, és ők a szigeten rekednek. Hogy elüssék az időt, különböző irodalmi játékokat játszanak. A könyv szerkezete a Dekameronhoz hasonló rövid történetekből áll. 10 versenyző és 10 nap. 100 rövid kis haiku, vers vagy a szójáték.

Úgy gondoltuk, érdemes lenne kihívás elé állítani csoportunkat, és megnézni, hogyan tudjuk teljesíteni azt. A 10 versenyző és 10 nap koncepcióhoz hozzátettünk 10 szót is. A szavak egy francia versenyfelhívásból származtak. Minden évben meghirdetnek egy versenyt, ahol 10 szó felhasználásával kell alkotni slam-poetryt, verset, regényt vagy bármilyen formájú művet, bemutatva, milyen gazdag és változatos a francia nyelv. A szavakat különböző frankofón országok szavazzák meg. Idén idegen eredetű szavak kerültek kiválasztásra. Úgy gondoltuk, érdekes kihívás lenne, ha megpróbálnánk ezekkel a szavakkal játszani a könyvben, és ezek köré építeni az irodalmi játékokat, amiket a szereplők játszanak. Sajnos a versenyt nem nyertük meg, de a könyv nagyon érdekes és izgalmas lett.

Úgy gondolom, ez egy nagyon jó módja a nyelvtanulásnak, mert így nemcsak a szabályokat és a ragozásokat magoljuk be, hanem kapunk egy képet arról, hogyan is lehet őket használni. Mindezt egy izgalmas és kötetlen formában.

Hefter Estilla

A könyvet írták: Kászonyi Lilla, Kelemen Janka, Rozsnyai Natália, Szász Bori, Bíró Anna, Hefter Estilla, Csepregi Balázs, Gyarmati Soma, Müllner Milán, Ternyik Bálint

Vezető tanár: Pascal Biras

Kövessétek könyvünket a Facebookon: https://www.facebook.com/pages/LIle-de-Jar-Jar/873366626068501

2015jarjar1

Facebooktwitteryoutubeinstagram

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.