« Nemzetközi kapcsolatok

EUROSCOLA végre élőben – beszámoló és fotóalbum

Nógrádi Sára (10. évfolyam) beszámolója

Az Európai Parlament Nagykövetiskola specializáció diákjai, kiegészülve néhány tizenkettedikes és végzős AKG-s tanulóval, részt vettek az idei tanév első EUROSCOLA eseményén, Strasbourgban. Több mint két évet vártunk erre a lehetőségre, hiszen közvetlenül a karantén előtt, 2020. márciusában egyszer már majdnem elindultunk Strasbourgba, de akkor az utolsó pillanatban meghiúsult az utazás. Az azóta eltelt két és fél évben háromszor is részt vettünk az Online Euroscola eseményen, ám sejtettük, hogy élőben azért egészen más lesz az élmény.

Október 20-án délelőtt indultunk, Bázelen keresztül vitt az utunk, és délutánra már Strasbourgban is voltunk. Sajnos kitartó eső fogadott minket, így a szállás elfoglalása után egy rövid ám intenzív esős városnézés következett, majd vacsora és alvás. Másnap, 21-én reggel fél kilencre értünk az Európai Parlament épületéhez, ahol a regisztráció után a reggeli következett volna, de sajnos, mire beértünk az étterembe, már nem maradt étel. Kaptunk néhány almát és körtét, és elindultunk a Hemicycle-ba, vagyis az EP plenáris üléstermébe. Itt az európai parlamenti képviselők helyén ültünk, kipróbálhattuk a szavazógépet, és fel is szólalhattunk. A délelőtt folyamán személyesen jelen volt az eseményen Fabienne Keller, Questor és az EP Renew Europe frakciójának képviselője, valamint online jelentkezett be Aleyda Hernandez energetikai szakértő. A beszélgetés témája az Európát fenyegető energiaválság volt, “Is Europe ready for the winter? The EU’s response to the energy crisis.” címmel. Mindkét jelenlévő szakembernek tehettünk fel kérdéseket, amiket szakmai vagy politikai nézőpontból igyekeztek megválaszolni. Ebéd után körbenéztünk egy kicsit az épületben, majd egy újabb plenáris program következett. Délután négy körül végeztünk, és bár nagyon érdekes volt egy napot az európai demokrácia egyik központjában tölteni, maradt bennünk egy kis hiányérzet. Szinte semmi alkalmunk nem volt arra, hogy a többi országból érkező diákokkal eszmét cseréljünk, megismerkedjünk, valódi párbeszédet folytassunk. Bár együtt töltöttük a napot, nem voltak közös feladataink, vagy tér és idő a közös munkára. Ettől eltekintve érdekes volt bepillantást kapni az ülésterembe, és a Parlament épületének több kis zugába.

Délutánra szerencsére elállt az eső, így sétálhattunk egy nagyot Strasbourg belvárosában, megnéztük a Katedrálist, sétáltunk Petite-France középkori utcácskáin, majd vacsorával zártuk a napot. Szombat reggel korán kellett elérnünk a vonatot, hogy Bázelből a délelőtti géppel hazarepülhessünk Budapestre. Tartalmas, izgalmas két napot töltöttünk együtt a szakköri csapattal, szívesen visszamennénk máskor is!