« Nemzetközi kapcsolatok

Erasmusszal Dublinben – Beszámoló és fotóalbum

Az AKG három, 11. Hepe-Hupa évfolyamos tanulója a Grundtvig Institutenak köszönhetően február 8-10 között részt vett az Európai Unió Erasmus KA2 „The voice of the youth” projektjén, az írországi Dublinben. A projekt célja, hogy tizenkettő videón keresztül népszerűsítse az újságírást a fiatalok körében, és emellett gyakorlati tippeket is adjon nekik. Mi mind a hárman érdeklődünk az újságírás iránt, illetve már régóta készítünk hobbiból videókat, így nagyon örültünk a lehetőségnek.

Budapestről egy csütörtöki, napsütéses napon indultunk, így pár óra utazás után rögtön nagy változás volt a ködös és esős Dublin. Az ottlétünket egy ebéddel indítottuk, amit egy tradicionális ír pubban fogyasztottuk el. Ezt követően tettünk egy rövid sétát a belvárosban, azonban mivel végig esett az eső, a délután nagy részét a Guinness Múzeumban töltöttük. Ezt követte egy vacsora, majd alvás. Másnap délelőtt került sor a

projektmegbeszélésre, ahol bemutattuk a saját videónkat, megnéztük a két másik partner (ír és észt) anyagait, illetve értékeltük is egymás munkáját. Ezt követően a partnerekkel közösen átszeltük a várost, hogy meglátogassunk egy ún. „youth centret”, ahol a dublini fiatalok az iskola utáni szabadidejüket töltik. Ezt követte egy ebéd, majd szintén a partnerekkel közös hosszabb városnézés, amibe szerencsére nem zavart bele az eső. A közös programot követően elváltunk a többiektől és a vacsorát követően megnéztünk egy ír színházi előadást. Az ott átélt élményt még sokáig fogjuk emlegetni. Az utolsó nap délelőttjén még bent maradtunk a városban, majd az ír partner ajánlását követve kiutaztunk Dublinből, hogy megnézzünk egy közeli félszigeten lévő világító tornyot. A torony felé menet egy rövid kitérőt tettünk a tengerpartra, és megállapítottuk, hogy ha a valódi Írországot akarjuk látni, mindenképpen az ír természettel kell kezdenünk. Teljesen lenyűgözött minket a látvány! Ez után sajnos indulnunk is kellett a reptérre, hogy az esti géppel hazarepülhessünk Budapestre.

Az utazás alatt nagyon sok, kedves embert ismertünk meg, alig várjuk, hogy újra találkozzunk velük a projektet lezáró budapesti megbeszélésen októberben!

Gábos Marcell, Hepe-Hupa évfolyam