« Nemzetközi kapcsolatok

Erasmus+ beszámoló: Fluency-and-English-Language

Mindig nagyon zavart, hogy az angol tudásom nem magabiztos. Beszélni a kiejtésem miatt nem igazán merek, érteni viszont nagyon sok mindent megértek. Furcsa kettősség ez. Alternatív iskolában dolgozó pedagógusként nagyon érdekelt a példaként emlegetett országok módszertana. Nagy álmom, hogy kijussak, és személyesen is megtapasztalhassam a skandináv iskolákban folyó munkát, saját szememmel lássam az oktatás tényleges megszervezését az egyes intézményekben. Ezért már korábban elhatároztam, hogy meg kell szüntetnem ennek a nyelvi akadályát. Ezért itthon is beiratkoztam egy nyelvi kurzusra, illetve elkezdtem angolul médiát fogyasztani.

Ennek az elhatározásnak a kellős közepén érkezett meg a lehetőség, hogy Erasmus pályázaton lehet jelentkezni anyanyelvi környezetbe nyelvet tanulni. Így adódott, hogy 2024 nyarán kint tölthettem St Julian’s városában, Máltán egy hetet. Az 5 napos intenzív nyelvi kurzuson 3-szor másfél órában voltak a foglalkozásaink, de a szünetekben is kapcsolódtunk külföldi kollégákhoz. A kiutazás előtti szintfelmérés segített, hogy mindenki a tudásszintjének megfelelő csoportba kerüljön. Így anyanyelvi tanárok segítségével szinte személyre szabott, kiscsoportos (mi 5-en voltunk) és interaktív, rengeteg kommunikációval átitatott képzést kaptunk. Megismerkedtem lengyel kollégákkal, akik sokat meséltek az ő iskolájukról, és az oktatási rendszerről, illetve a mindennapi életükről Lengyelországban.

A formális kapcsolódás mellett lehetőségünk nyílt az ETI által szervezett fakultatív programokon is részt venni, ami tovább mélyítette a kapcsolatokat, újabb lehetőséget teremtett az angol nyelvi kommunikációra, és hatalmas élményt is nyújtott Málta varázslatos természeti adottságainak, kultúrájának és építészetének megismerésére.

Ez az egy hét rengeteget adott a magabiztos kommunikáció gyakorlásához. Anyanyelvi környezetben megélni a mindennapokat, az utcán hallva és használva a nyelvet igazán sokat fejlődött az angol tudásom.

Makány Bea