« Nemzetközi kapcsolatok

Erasmus+ diákmobilitás Westerburg, Németország

Öt hét Westerburgban – Virga Nóra beszámolója

Idén kiutazhattam az Erasmus+ program keretében öt hétre Németországba. A Westerburgban, Rajna-vidék Pfalz tartományában található  Konrad Adenauer Gymnasiumba jártam.

Kezdeti nehézségekkel indult a kinnlét, még nehéz volt elhinni és bízni magamban, hogy már tényleg tudok németül. A család, akinél laktam és az osztálytársaim is rendkívül befogadóak és segítőkészek voltak.

Különleges élmény volt belelátni a német oktatásba: a KAG 11. évfolyamához csatlakoztam be, az emelt tantárgyaim a biológia, történelem és irodalom voltak. Ezen kívül még matematika, kémia, sport, művészet, gazdaság, angol és etika tantárgyaim voltak. A tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, de közben megmaradt a tekintélyük és a feléjük irányuló tisztelet a diákok felől. Minden diák saját iPaddel tanult, nagyrészt az ő könyveik is online formában is elérhetőek. Az órákon rengeteg módszerrel tanítottak az új anyagra, sok páros- vagy csoportmunka volt, de szakértői mozaikokkal és projektmunkákkal is tanulhattunk egymástól. Kellemes csalódásként ért, hogy már az első nap szinte mindent értettem az órákon, még hogyha a tudománybeli részét nem is, értettem, hogy németül miről beszélnek. A kedvenc tantárgyam talán a biológia volt, nem csak a tantárgy, hanem a csoport és a tanárnő is közel álltak hozzám. Kinnlétem alatt tartotta meg a végzős évfolyam az utolsó iskolai bulijukat és a saját bolondballagásukat, úgyhogy ezeket is testközelből figyelhettem meg. Összességében a kinti iskolai élet, főként az osztálytársaim közel kerültek a szívemhez.

Szerencsém volt a mindennapi életbe is belelátni. A családommal az otthonunkon kívül is sok programon vettünk részt. Heti gyakorisággal jártunk az egyik testvér focimeccseire, itt megtapasztalhattam a vidéki meccsek hangulatát. Mindenki óriás odaadással szurkolt a csapatáért, sőt, az egyik kategóriában még az irodalomtanáromat is láthattam játszani. A másik testvér és az apuka teniszmeccsén szintén ott voltam, bár az egyel csendesebb eseménynek bizonyult. Hétfőnként jártunk röplabdázni is, ahol korábban ballagott diákok, felnőttek és idősebbek is játszottak. Az öt hét végére nagyon megszerettem ezt a társaságot, így nehéz volt őket otthagyni. A családdal a szabadnapokon mindig történt valami: otthon filmeztünk, grilleztünk, kirándultunk, bicikliztünk, de több várost is megnéztünk. Bár Koblenz is gyönyörű város, Köln volt a kedvencem. Az egyik testvér barátaival voltunk a kölni Aqualandban, bowlingozni is, sőt még egy igazi német ‘falusi’ házibuliban is jártam. A rengeteg iskolán kívüli programnak köszönhetően megismerhettem a környéket is, illetve a szabadidős tevékenységek közül számosat kipróbálhattam.

Ez az öt hét Westerburgban számomra mindig is élénk emlékként marad meg, rengeteg újjal tértem haza. A nyelvtanulás mellett számos okból volt hasznos ez a program. Rengeteget tanultam magamról, Németországról és a környékről, de még a kinn felvett tantárgyaimból is tanultam újat, ráadásul németül! Természetesen azt sem felejthetjük el, hogy a kinn megszerzett rengeteg élmény és tudás mellett sok új baráti kapcsolattal térhettem haza. Hálás vagyok, hogy Westerburgban tudhatom a második családom. A nyelvi évesek közül, ha bármelyikőtöknek adódik ilyen lehetősége, ne halassza el, garantáltan egy életre szóló élmény!

Virga Nóra, 11ny/7