Tanártovábbképzésen jártam, a horvátországi Pula városában 
Képzésem témája, egyúttal kurzusom címe ez volt: Playful music – musical play.
Utamat úgy terveztem, hogy ne kelljen repülőre ülnöm. A szlovéniai Koperbe nyáron könnyen eljutni a MÁV Retro Isztria éjszakai járatával.
A szállást megoldandó a képzés helyszíntől nem messze, az óváros központjában egy hostelre esett választásom. Milyen jól tettem! A női hálóteremben kapszula szállás jellegű megoldást kínálnak az ügyesen kialakított emeletes ágyak. A közös terek tágasak, kényelmesek, tisztán fogadták a legkülönfélébb lakókat. Szerencsém volt, nyugodt, zavartalan együttműködéssel boldogultunk. Közös terekben a bentlakók hamar és könnyen barátkoztak. Így ismertem meg finn, spanyol, francia, kanada, angol útitársakat, köztük nagyon sok tanárt. Itt ismertem meg egy madridi tanárnőt, aki svájcból indulva biciklivel érkezett Pulába.
Képzésemen nagyon jó csapat formálódott. Tanárom is Budapestről érkezett, de a kurzus angolságáért is remekül megfelelt Martos Zita oktatónk. Szemléletében is nagyszerű anyagot vettünk át, felmerülő kérdésekről is érdekes, maradandó emlékű beszélgetések, őszinte tapasztalatcserék születtek. Minden napra jutott gyakorlati munka, változatos, sokféle kapcsolódási lehetőség. Az iskola épületünkben sajnos csak a mi termünkben nem volt légkondi, a rekkenő meleget 4 ventilátor próbálta enyhíteni. Utolsó napon más kurzusok párhuzamos csoportjainak tartottunk disszeminációs, ismeretterjesztő foglalkozást, és forgó módjára mi is megtapasztaltunk valamit mások munkáiból.
A kurzuson átélt élmények és tanultak azért lettek hasznosak mert tudatosabbá tesznek az iskolai ének-zenei munkában, és több olyan változatos örömteli lehetőséget ismertünk meg, melyet magunk is hitelesen tudunk a gyerekek előtt képviselni.
Hiszen aki beszélni tud, az énekelni is képes. Az éneklésnek szorongásoldó hatása van. Idegrendszerünk bolygóideg pályáit stimulálja, mely a stresszoldásért felel. Az éneklés is mozgáskoordináció, fejleszti a testérzékelést, önszabályozást. Nem utolsó sorban azt szeretném kiemelni, hogy aki zenét tanul, az hallgatni is megtanul. Aki hallgatni tud, az beilleszkedni is képes lesz. Ha a világunkon formálni, alakítani szeretnénk, ahhoz jelenlétre, részvételre van szükség. Ha magunkon kívül a környezetünket is érzékelni vagyunk képesek, akkor tudjuk majd formálni is világunkat. Jó volt megélni az improvizációs ritmus és dallam játékok hatását, melyben egyéni variációs lehetőségekkel élhetünk. Előhozzák a rugalmasságot az emberből, az aktív figyelem mellett, mely egy különlegesen erős jelenléti állapotot eredményez.
Gyakorlati munkák közül legjobban a ritkusjátékokat, és improvizációs gyakorlatokat élveztem. Egyéni énekeltetéshez kaptam jó ötletet, dallamkövető visszhangjáték csoportban való megvalósításához. Születésnapi dalból is tanultam újat, melyet behoztam az iskolai munkába. Mindaz amit angolul tanultunk és gyakoroltunk, magyar nyelven is jól megvalósítható. Angol nyelvű változatokat pedig épp az angolságuk miatt lehet jól beépíteni a nyelvtanulós helyzeteinkbe.
A zeneiség határozottan jelen volt a város életében, sok szabadtéri koncert adódott a városnéző számára. Én öt koncerten jártam ittlétem során. Egyik koncert során beszélgettem egy amerikai ápolónővel, aki kísérőként vett részt egy 98 tagú, többségében gimnazista zenekar munkájában, akik 3 karmesterrel voltak előadó körúton Európában. Pula városát idegenvezetővel is bejárhattuk. A világon a legszebb bauhaus posta épület szerintem Pulában található.
A kurzusom résztvevőivel is nemzetközi csapatot alkottunk. Ausztriából, Finnországból, Horvátországból, Szlovákiából és Magyarországról voltunk jelen. Volt Pulában lakó helybéli résztvevőnk is, legkedvesebb barátságom a pulai basszus szaxofonos tanítónővel lett, aki egy közeli kis falu jazz fesztiváljára is elvitt. Feledhetetlen emlék a finn Jaana is, akivel már az első napon közös barátot tudtunk felidézni. Bízom benne, hogy kapcsolataim hasznosak leszenk még az iskolai közösség számára. Köszönöm a lehetőséget kollegáimnak és a kurzus szervezőinek!
Ungváry Fanni







