Az Európai Független Iskolák Nemzeti Szövetségeinek Tanácsa nyilatkozata

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete és így az AKG is tagja az Európai Független Iskolák Nemzeti Szövetségei Tanácsának (ECNAIS), mely nyilatkozatot adott ki a békéért, a nemzeti önállóság elismeréséért és szabadságáért, címezve ezt minden európai hatóságnak és más szövetségesnek.

Az ECNAIS, az Európai Független Iskolák Nemzeti Szövetségeinek Tanácsa, amely az európai oktatási intézmények 20%-át képviseli, a legnagyobb mértékű együttérzését fejezi ki tagja, a Kijevi Magániskolák Egyesülete részére, és minden ukrajnai független iskola részére.
2018-ban az ukrán magániskolák látták vendégül az ECNAIS éves konferenciáját, és büszkén mutatták be országuk új oktatási törvényeit, és egy modern, szabad Ukrajna felépülésének folyamatát vetítették előre. Most mindez veszélybe került.
Tanárok, szülők és gyerekek mennek az utcára, hogy az életükért és jövőjükért harcoljanak. A szabad világ nem nézheti ezt tétlenül!
Ezért felkérünk minden országos és nemzetközi hatóságot, hogy tegyen megfelelő és elkötelezett lépéseket az illegális háború megállításáért, és garantálja Ukrajna szabadságát, valamint állampolgárainak jogát ahhoz, hogy egy szabad országban élhessenek.
Javasoljuk, hogy az iskolák világszerte vállaljanak szolidaritást az ukrajnai emberekkel, és hallassák a hangjukat.

ECNAIS
Rodrigo Melo, elnök, Portugália
Anke Tastensen, főtitkár, Dánia
Markku Moisala, gazdasági vezető, Finnország
Sónia Vieria, titkár, Portugália

Facebooktwitteryoutubeinstagram