Alternatív Közgazdasági Gimnázium dolgozóinak nyilatkozata

Alulírottak, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium dolgozói, csatlakozunk az Alaptörvénybe foglalt sztrájkjogot ellehetetlenítő 36/2022. (II.11.) kormányrendelet ellen tiltakozókhoz, és szolidaritási akciót hirdetünk a 2022. március 16-i pedagógussztrájk napjára. Nyilatkozatunkkal közösséget vállalunk más intézményekben dolgozó kollégáinkkal.

Akciónk nem az iskolánk fenntartója ellen irányul. Elsősorban tanítványaink és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszünk.

Kötelességünknek érezzük, hogy kiállásunkkal felhívjuk a figyelmet az Alaptörvényben foglalt jogokra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára.

A sztrájk alapjog! Tanárok nélkül nincs jövő!

Az országos pedagógussztrájk kapcsán azt a felhívást tesszük, hogy aznap nem vesszük fel a munkát, befogadó iskolaként (mintegy nyílt napként) játékokat, beszélgetéseket, foglalkozásokat tartunk a hozzánk érkező diákoknak. Az AKG-ból élőben közvetítjük a Tanárblog „Fogadóóra” c műsorát, ahol szakértők beszélnek az oktatásügy jelenlegi nehézségeiről, a korszerű működtetés feladatairól, a lehetséges változásokról, az elkerülhetetlen következmények tompításáról.

Ügyeletet és programot ajánlunk fel mindazoknak, akik a sztrájk miatt nem tudják biztosítani a gyermekek felügyeletét március 16-án reggel 8.00-tól 14.00-ig.

A gyerekek elhelyezését általános iskolások részére a Kiscelli utcai iskolában (1032 Budapest, Kiscelli u. 78-82.) tudjuk biztosítani. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Budapest, 2022. március 8.

Angyal Krisztina, Bajkó Bálint, Bajkóné Turóczi Judit, Balla Fanni, Baranyai István, Baross Dorottya, Bekő Edit, Berta Anna, Birloni Szilva, Bodonczy Andrea, Borsik Lili, Bucsi Szilvia, Bús Éva, Catherine Chamfrault , Chrenkó Tímea, Czédulás Karolina, Cselényi Kata, Csicskár-Miátovics Krisztina, Dezséri Csaba, Erdei Edina, Gáncs Zsuzsa, Gortva Attila, Gottweisz Tímea, Halász Sándor, Hantos István, Hanula Erika, Hermanovszki Szilvia, Hites Borbála, Hollik Edina, Horn Ágnes, Horn György, Horváth Zoltán, Iványi Dóra, Jakab Péter, Jancsa-Bathó Janka, Janzsó Krisztina, Jenei Zsolt, Juhász Iván, Kálmán Éva, Kardos Éva, Károly Eszter, Kepecs Judit, Kilyénfalvi Benedek, Kiss Virág, Kistamás Fanni, Kolozsi Beáta, Kozma Andrea, Kővári Heléna, Kuczo Csilla, Létay Márton, Lőrinc László, Mendelovics Zsuzsanna, Miakich Gábor, Mizsei-Süveges Bernadett, Nagy Mélykuti Luca, Nagy Zsolt, Németh Szilvia, Niedermüller Anna, Pál Ferenc Lehel, Pásztor Judit, Patrik-Pirk Anett, Pécsi Anna, Pethő Szilvia, Pólya Bella, Puskás Annamária, Ratkai Csenge, Reiter Dániel, Sajó Eszter, Sette Virgini, Sík Eszter, Simon Boglárka, Sinka Andrea, Sinka Noémi, Sófalvi-Civin Zsuzsa, Sólyom Viktória, Stock Martin, Sulyok Pap Zsuzsa, Surányi Szabolcs, Szabó Imre, Szabolcsi Ágnes, Szalay-Fegyver Erika, Szalontai Ágnes, Szondi György, Szőts Erika, Szücs Sipos Anita, Szűcs Tamás, Takács Ágnes, Takács Péter, Tatai Réka, Terék Bernadett, Timár Ádám, Tornay Zsuzsa, Tóth Mariann, Tüskéné Molnár Anita, Ungváry Fanni, Vágási Tamás, Valasek Zsuzsa, Varga Judit, Vékás Magdolna, Vesztergombi Krisztina, Vokó Krisztina, Walla Júlia, Zábráczki Anett, Zaccomer Mária, Zelkó Katalin, Zsigrai Eszter, Zsisku Irén

Facebooktwitteryoutubeinstagram