Erasmus+ beszámoló
Orlai Júlia
Február 23-án kezdődött az utazásom Franciaországba, azon belül is Le Mans városába, ahol egy cserediák program keretében öt hetet tölthettem egy francia családnál. Az első napjaim álomszerűek voltak, nehéz volt elhinni, hogy tényleg itt vagyok. A család, akinél laktam, rendkívül kedves és segítőkész, mindenben támogattak. Nathan, a cserediák párom jól beszél angolul, ami sokat segített, bár a szülei és a kishúga, Lalie szinte kizárólag franciául beszélnek. Ez kezdetben ijesztő volt, de mára inkább óriási lehetőségként tekintek rá.
Az iskolakezdés egyértelműen kihívásokkal teli volt. Az órákból alig értettem valamit, és az iskolatársak sem fogadtak túl nagy lelkesedéssel. Az első hét után kialakult egyfajta rutin, amit hétfőről hétfőre új órarendek kísértek.
Az étkezések önmagukban is élmények. Legyen szó a menzáról, ahol bár sok a tömeg, mindig új ízekkel találkoztam, vagy az otthoni vacsorákról, ahol igazi francia fogásokat próbálhattam ki.
A legszorosabb kapcsolatot Lalie-val, Nathan húgával alakítottam ki. Ő csak franciául beszél, mégis nagyon jól értjük egymást. Esténként együtt néztünk francia meséket, például a Csipkerózsikát, közben teáztunk, és gyakran nevettünk azon, hogy milyen jól megértjük egymást szavak nélkül is.
A mindennapokban gyakran kerültem olyan helyzetbe, amikor értettem, amit mondanak, de nem tudtam visszaválaszolni úgy, ahogy szerettem volna. Ez eleinte frusztráló volt, de idővel megtanultam elfogadni: attól, hogy nem tudom mindig kifejezni magam szavakkal, még ugyanaz az ember maradok. Sőt, a gesztusok, tekintetek és a közös élmények sokszor többet mondanak el rólunk, mint a szavaink.
Ez az utazás messze túlmutatott a nyelvtanuláson. Megtanultam elfogadni magam a csendesebb, visszafogottabb oldalamon is, és rájöttem, hogy nem kell mindig beszélnem ahhoz, hogy önmagam legyek. A franciaországi élményeim tele voltak kihívásokkal, nevetéssel, tanulással és emberi kapcsolatokkal.
Bár még mindig van mit fejlődni nyelvtudás terén, biztos vagyok benne, hogy ez az öt hét meghatározó része marad az életemnek.
Orlai Júlia
