Erasmus+ projektbeszámoló
Iskolalátogatás, Tallinn, 2025. május 12-16. 
Az Erasmus+ program keretében Észtországba jutottam el. Az észt oktatási rendszerről nagyon sok jót hallottam korábban: a rendszerváltás után erős fejlődésnek indult, a Pisa-teszteken kimondottan jól teljesítenek, a diákok leterheltsége mégis kisebb, mint Magyarországon.
Az út során két főbb célom volt. Egyrészt a program célkitűzése alapján szerettem volna információkat és támpontokat találni arra, hogy hogyan lehet a diákok és tanárok mentális egészségét javítani, milyen módszereket tudunk az AKG-ban is hasznosítani, másrészt a saját szakommal kapcsolatban szerettem volna jógyakorlatokkal találkozni, azokat a mindennapi munkámba átemelni.
A diákok mentális jóllétével már itthon is foglalkoztam. Rendelkezésemre állt egyrészt az iskolánkban lefolytatott vizsgálat, ahol kérdőíves formában azt nézték meg az iskolapszichológusaink, hogy milyen az AKG-ban a gyerekek jól-léte, másrészt használtam egy kutatási anyagot, amit 2018-ban az AKG-ban is lefolytattak az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karának munkatársai (hbsc.ppk.elte.hu). Bár az iskolánkra vonatkozó rész 2018-as adatokat tartalmaz, valamennyire ezeket is fel tudtam használni, amikor az észt iskolákba látogattam el. Természetesen az én vizsgálódásom messze nem volt olyan alapos, mint az ELTE nemzetközi tanulmánya, az információkat inkább kiindulási alapként használtam fel. Ezen kívül a saját csibémmel is elvégeztem azt a kérdőíves vizsgálatot, amit az iskolapszichológusaink állítottak össze, így egy kisebb létszámú gyerek véleményét már ismertem.
Az első élmény, ami engem is, akárcsak Nagy Mélykuti Luca kollégámat is meglepett, az az orosz és az észt nyelv aránya volt. Én is arra számítottam – főleg az iskolák honlapját böngészve, és az észt kollégákkal létesített kapcsolat után, ahol ciril betűkkel is kiírták az e-mail-ek alján a nevüket és az iskola információit -, hogy a társadalom javarésze észt, és csak egy kisebbség beszéli az oroszt. Ehhez képest az, hogy az ország csaknem egynegyede „orosz anyanyelvű”-nek vallja magát, meglepett. A jelenlegi tervek szerint 2030-ra át kell állni az észt nyelvű oktatásra az ország minden intézményében – kíváncsi voltam, ezt mennyire tudják megvalósítani, és hogy ez mennyire befolyásolja a gyerekek / tanárok mentális közérzetét, gerjeszt-e feszültségeket, és ha igen, ezt hogyan tudják kezelni.
Viimsi Gimnázium
Az első intézmény, amit meglátogattam, a Viimsi Gimnázium volt. Itt két napot töltöttem. Ez az újépítésű gimnázium Tallinntól északra fekszik és 560 diák tanul benne, 50 tanár segítségével. A diákok életkora 16 és 19 év közt van, 3 évfolyamon. Ez az iskola sok mindenben hasonlít az AKG-hoz: az elveik és a tanárok önigazgatása hasonló a mi iskolánkhoz, bár ez még csak egy hatéves intézmény, ami szintén folyamatosan változik, akárcsak az AKG. Az iskoláról alkotott első benyomásom is alátámasztja azokat az alapelveket, amiket az iskola képvisel: nyitottság (átlátszó üvegfalak az intézményben), felelősségvállalás (a gyerekek választják a tárgyaikat, és van felhozatal, amiből választhatnak), kreativitás (órai tapasztalat a diákvállalkozásról, dekorációról).
A tanévet három szemeszterre osztják, és mindegyik periódus 10-11 hétig tart, majd ezeket egy egyhetes összefoglaló hét követ (a matek és a fizika kivételével, amiből órákat tartanak), amit a gyerekek tanulmányi kirándulással, vizsgákkal, esetleg speciális órákkal töltenek. Az AKG-ra annyiban hasonlít, hogy itt is hosszabb, 70 perces órák vannak, illetve létezik a mentori rendszer is. Nagy hangsúlyt fektetnek az idegen nyelvek tanulására, angolból a felsőfokú szint (Cambridge, Advanced főleg) elérését szorgalmazzák, a külföldi továbbtanulás támogatása miatt. A gyerekek kb. 10-15 %-a tanul egyébként külföldön az érettségi után.
Ebben az iskolában módom volt órákat látogatni, illetve beszéltem az iskolai koordinátorral, a diáktanácsot segítő tanárral és az iskolai karriertanácsadóval is. Az egyik órán a gyerekek az AKG-hoz hasonló young enterprise-ra készültek (heti egy alkalom, 70 percben), és azt tanulták meg, hogyan kell leírni a projektjüket, amit meg is kell védeniük a másfél éves munka lezárásaként. Ez még egy kísérleti projekt az iskolában.
A diákok szeretnek ide járni. Kb. nyolcszoros a túljelentkezés az iskolába, és csak a legjobbak kerülnek be. Az iskolai koordinátor elmondása szerint ez nem elitiskola, de jó híre van, és az erősen motivált diákok kerülnek be. A gyerekeket nagy egyéni felelősségre tanítják, és a saját döntéseik alapján választják meg az irányt, ami felé mennek. Egyik érdekes órájuk a „self-directed learning”, ami heti rendszerességű alkalom, a bejövő évfolyamon: egy diákot kérdezve tudtam meg, hogy ez mit is jelent. Van, hogy projekteken dolgoznak, van, hogy egymást tanítják. Ide épül be nekik a tanulásmódszertan, és itt gyakorolják a prezentálást is.
A tanárok helyzete Észtországban sem egyszerű. Kevés a tanár, főleg az alacsony fizetés és a szakma alacsony megbecsültsége miatt. Ha az iskola változtatni szeretne a tanítási módszerein, sokszor állami / önkormányzati ellenszélben kell dolgoznia. Ez a gimnázium viszont a tanárok szempontjából kivétel: hamar találnak ide tanárt, ha keresnek, mert a tanárok értékelik az autonómiát, amit kapnak, és szeretnek itt dolgozni. Az észt nyelv kötelező oktatása náluk nem jelent semmiféle gondot: a gyerekek az iskolába érkezve automatikusan átváltanak észtre, még ha otthon oroszul beszélnek is. A tanárok a problémáikkal fordulhatnak az iskolai karriertanácsadóhoz, és ha külső szakemberre van szükségük, akkor évente három alkalom erejéig ezt az iskola állja.
Ahhoz, hogy mindkét fél jól érezze magát a mentori rendszer is hozzájárul. Itt egy tanárhoz kb. 18 diák tartozik, és hetente egyszer ülnek össze, amolyan „csibe-foglalkozásra”. Itt viszont az is a mentori foglalkozás körébe tartozik, hogy a karrierválasztás jegyében évente három alkalommal különböző szakmák képviselőit hívják meg beszélgetésre, és erről a diákoknak egy beszámolót is kell írniuk. Évente kétszer mentor-csoport napot tartanak iskolaszerte. Ezt a gyerekek szervezik meg saját mentorcsoportjuknak. Ekkor nincs tanítás, és a csoportok általában külsős programra mennek, pl. lézerharc, evezés, stb.
Tallinni Tönismae Reáliskola
A harmadik és negyedik napon a Tallinni Tönismae Reáliskolába mentem. Az iskola Tallinn belvárosában található, és közel 200 éves múltra tekint vissza. Ez az iskola már jobban hasonlított azokhoz az iskolákhoz, amikhez Magyarországon is hozzá vagyunk szokva: városi iskola, állami finanszírozással, az oktatás a régi rendszer szerint zajlik. A tanárok kevésbé lelkesek, mint az előzőleg látott gimnáziumban, és szinte felüdülésként – és azért irigykedve is – hallgatták, amiket az AKG-ról meséltem. Az intézménybe kb. 800 diák jár és kb. 80 tanár tanít itt. A gyerekek életkora: 7-18 év.
Ebben az intézményben is egyrészt órákat látogattam, főleg az általános iskolai részen, illetve beszéltem az igazgatóhelyettessel, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy megszervezze az iskolai programomon felül még egy másik iskolával létesített kapcsolatomat is, illetve találkoztam a tanításon felüli tevékenységekért felelős kollégával és a különös bánásmódot igénylő gyerekekkel foglalkozó pedagógussal is. Az angolos kollégákkal beszélve kiderült, hogy a tanárok oktatással való elégedettsége Észtországban sem teljes. Ez egy állami iskola volt, amelyik küzd az adminisztrációs terhekkel, a tanárok túl magas óraszámmal való leterheltségével és az egyre növekvő számú problémás gyerekkel, illetve azzal is, hogy a szülők egyre kevésbé kooperálnak az iskolával. Az iskolában a bullying erősen jelen van, a tanárok a Kiva nevű program keretében igyekeznek a gyerekeknek segíteni a nehéz helyzetek kezelésében. Az iskolában nincs mód olyan témahetekre, mint az AKG-ban, de igyekeznek ezeket a heteket úgy pótolni, hogy különböző témákra építve az iskolai tanítás mellett, pl. óraközi szünetekben vagy 1-1 tanóra elkérésével szerveznek érzelmi intelligenciát és az egymás iránti megértést erősítő foglalkozásokat.
A diákok iskolai tanácsot működtetnek, a tanácsnak egy külön helyisége van, ahol a szünetekben is összejönnek, bár ez csak a diákság kis részét öleli fel. Ők szervezik az iskolai diákrendezvényeket, de bármelyik diák megkeresheti a szabadidős tevékenységekért felelős tanárt, ha saját ötlete van. Így szerveztek pl. tavaly bált, vagy egy végzős diák, aki ruhatervezéssel foglalkozott és azzal is tanult tovább, egy divatbemutatót hozott tavaly tető alá.
Minden évben év végén az osztályfőnökök, akikhez 24 gyerek tartozik, a gyerekekkel egy kérdőívet töltetnek ki arról, hogy hogy érezték magukat az évben, mi sikerült nekik, mi nem. Ennek az eredményeit aztán a következő tanév nyitóértekezletén látják viszont a tanárok. Az nem derült ki, hogy ezután történik-e továbblépés, inkább úgy láttam, hogy a kérdőív megtörténik, és utána a tanárok ezt konstatálják, és ennyi. Ami az osztályfőnökök becsületére válik viszont az az, hogy minden évben egyszer leülnek minden gyerekkel, és kb. úgy, mint ahogy nálunk egy patrónusi beszélgetés zajlik, végigbeszélik a diákokkal, hogy milyen a tanévük, és mindenkinek meg kell fogalmaznia két célkitűzést, amit abban az évben teljesíteni szeretne. A diákok egyébként év végén egy kérdőív alapján egymást is értékelik – ez újdonság volt nekem.
A tanárok jól-léte számomra nem volt igazán meggyőző: leterheltek (28-32 órájuk van egy héten – az óraszám alapján kapják a fizetésüket, és emiatt, ha lehet, sok órát bevállalnak), sok viselkedési zavaros gyerekkel dolgoznak (volt, amikor úgy mentünk be órára, hogy két gyerek épp a földön harcolt), és bár van pár óra, amikor ezekkel a gyerekekkel külön pedagógus tud foglalkozni, legtöbbször ezekkel a nehézségekkel az órát tartó pedagógusnak kell megküzdenie. Év végén, amikor már befejeződött a tanítás, az iskolavezetés egy workshop keretében felméri, hogy a tanárok hogyan érzik magukat. Ezen felül nem láttam mást, amivel a pedagógusokat az állam segítené.
Tallinni Tönismae Állami Gimnázium
A harmadik intézmény, amit meglátogattam, a Tallinni Tönismae Állami Gimnázium volt. Ez egy 2023-ban alakult, és jelenleg is fejlődő, változó iskola. Jelenleg 300 diákjuk és kb. 30 tanáruk van, de egy 450 diákos intézménnyé tervezik kinőni magukat. A gyerekek 16-19 éves korukig tanulnak itt, jelenleg kettő, de jövőre már három évfolyamon.
Az iskola állami gimnázium, ami azt is jelenti, hogy mind a tanároknak, mind a diákoknak több lehetőségük van, mint a „kerületi” („municipal”) iskoláknak. A meglátogatott iskola jól felszereltnek látszott: a termekben digitális táblák, a gyerekeknek kanapék a folyosón, karbantartott épület. A tanárok felkészültek voltak, a tanár-diák viszony jónak látszott (amennyit egy nap alatt láthattam legalábbis). És mint az egyik tanárral folytatott beszélgetésből kiderült, ez még a gyengébben felszerelt iskolák közé tartozott: a legtöbb állami iskola – ebből kb. 7 van Tallinnban – ennél sokkal jobban ellátottnak számít.
Az iskolapszichológus még nagyon fiatal volt, két éve fejezte be az egyetemet, és két éve van ebben az intézményben is, ezért igazán nem tudta felmérni, hogy a diákok mentális állapota mennyire változott meg az utóbbi időben. Azt azonban elmondta, hogy tele van a naptára, és mindig van nála gyerek, akinek valamilyen problémája van. A gyerekek rajta kívül még két másik kollégát kereshetnek fel, illetve a mentori rendszer is működik az iskolában, bár ez inkább úgy, mint az osztályfőnöki rendszer Magyarországon (kb. 20 diák jut egy mentorra). De évente legalább egyszer a mentor mindenképp leül a diákokkal egy rövidebb megbeszélésre. Az egyik, az iskolában tanító tanár – aki egyébként mentor is – elmondása alapján egyébként a gyerekek mentálisan viszonylag jól vannak, ő legalábbis ezt tapasztalta.
A tanárokat segítendő, az iskola idővel, anyagiakban és rugalmasságban támogatja az ott dolgozókat. Évente négy alkalommal kapnak három hónapra 100 eurót, amit egészségmegőrző szolgáltatásokra költhetnek. Havonta két napot otthoni munkavégzésben oldhatnak meg, amikor az általuk tanított gyerekek vagy bent, az iskolában, vagy otthon dolgoznak a kiadott feladatokon. Ezen felül évente három nap fizetett szabadságot kapnak, amit bármely, általuk fontosnak tartott dologra fordíthatnak. Ezen felül ebben az iskolában is elmondták, hogy segítséget jelent nekik, hogy nagy autonómiával dolgozhatnak.
Összegzésként elmondhatom, hogy ez az öt nap nagyon tartalmasan telt. Mindhárom intézménynél érzékelhető volt, és az ott dolgozó tanárok is ezt hangsúlyozták, hogy nagy segítség nekik a számukra biztosított autonómia. Az iskolák közül kettő kimondottan hasonlított mind tárgyi környezetével, mind szemléletében az AKG-hoz. Ezen felül mindhárom intézmény nagy hangsúlyt fektetett a diákok és a tanárok mentális jóllétére, de mindhárom hely ezt más eszközökkel igyekezett elérni. Szívesen kipróbálnám az online napot, viszont sok olyan dolog van, amit az AKG-ból adnék „kölcsön” ezeknek az intézményeknek (pl. a patrónusi rendszer sok aspektusa). Úgy láttam, erre az engem fogadó intézmények is nyitottak lennének.
Herczeghné Kozma Andrea
