2024 júliusában részt vettem egy ötnapos nemzetközi pedagógusok számára szervezett kurzuson Máltán, Valettában. A „Bullying Prevention and EdTech for a Wholesome School Environment” elnevezésű képzés célja az iskolai zaklatás felismerése és megelőzése, illetve a technológia felhasználása egy pozitív, támogató iskolai környezet kialakítása érdekében. Hiszem, hogy pedagógusként nemcsak tudást adunk át, hanem felelősséggel tartozunk a diákok jólétéért is, éppen ezért igyekeztem olyan témakört választani, amin keresztül eszközöket és újabb nézőpontot kaphattam, azért, hogy hatékonyabban tudjak hozzájárulni a tanulóim boldogulásához és egy elfogadóbb, pozitívabb iskolai légkör kialakításához.
Július 14-én rendkívül izgatottan mentem a repülőtérre, hiszen ez volt az első olyan alkalom, amikor munkaügyben, egyedül, egy nemzetközi projekt résztvevőjeként utaztam valahova. Valamiért a szállásfoglaláskor elkerülte a figyelmemet az, hogy San Ġiljan Valettától bő félórányi buszozásra volt, így rögtön a hétfői napon gyorsan ki kellett ismernem a helyi tömegközlekedés rejtelmeit. Az agyamban újra kellett kalibrálni az irányokat, ugyanis Máltán jobbkormányos járművek közlekednek, így minden épp a másik oldalon történt, mint amire én számítottam volna- persze, ezt már csak akkor tudatosult bennem, amikor a Tallinja applikációm szerint két busz ment el az orrom előtt, amiből én egyet sem észleltem. Végül, miután már tudtam, hogy merre van az előre, és már a buszon ültem az fogalmazódott meg bennem, hogy igazából ez is szerencse, mert az út összesen 33-35 perc volt Valettáig, viszont végig a tengerparton vezetett, így minden nap gyönyörű kilátással utazhattam. (Itt szeretném megvédeni a máltai tömegközlekedésről kialakult rossz véleményeket: minden pontosan jött, ha jó helyen vártam rá.)
Az kurzus első napján csak 13:30-ra kellett megérkezni, így egy kis városnézés után megtaláltam a főhadiszállást: a Messina Palace-t. A nevével ellentétben nem palota volt, inkább egy kúria szerű csodálatos épület, ami a 16. században épült, és sok nemes család tulajdonát képezte az elmúlt évszázadok alatt. A kívül- belül gyönyörű épületben egy kicsit jobban magunkba tudtunk szívni Máltát.
Klaus, kurzusvezető az első alkalommal felvázolta, hogy mi fog történni a következő pár napban, választhattunk a fakultatív kulturális programok közül. Majd az adminisztratív rész után mindenki kiállt, és bemutatkozott. A csoportunk valódi kulturális kaleidoszkóp volt, hiszen különböző nemzetek képviselői dolgoztak együtt: lengyelek, görögök, olaszok, németek, egy cseh, egy skót, egy ír és egy ciprusi kolléga. Ez a sokszínűség teljesen lenyűgözött. A négy lengyel jókedve hamar kihatott mindenkire, így még ha egy kicsit izgultam is a saját bemutatkozóm előtt, pillanatok alatt elfeledteték velem.
Ezután kisebb csoportokban, egy kicsit közelebbről ismerkedtünk meg egymással. Később Klaus elmagyarázta nekünk, hogy a téma érzékenysége miatt fontosnak tartotta, hogy már az elején mélyebben tudjunk kapcsolódni a másikhoz, mert ez később megkönnyítette azt, hogy egymás előtt nyíltan beszéljünk a nehézségekről. Ez volt az első lecke. A nap végére már a szívembe zártam Anitát, a németországi nyugdíjas pedagógust, aki a szabadidejében egyedül szeret utazni és tanulni, hiszen szerinte ez az élet értelme. Az én szememben Ő igazán vagány volt!
Klaus meglepett minket azzal, hogy szervezett nekünk egy idegenvezetőt a kurzus utolsó egy órájára, aki körbevezetett minket Valetta látványosságain. Mint megtudtam, éppen akkor érkeztem Máltára, amikor az egész szigeten a városok védőszentjeit ünnepelték, ezért volt minden gyönyörűen feldíszítve. Néhol olyan volt, mintha a Karácsony kicsit korán érkezett volna, de nagyon jó hangulatot adott az utazásomnak.
Sőt, láttam olyan híres forgatási helyszíneket is, mint a Gladiátor, Trónok harca, München vagy Assassin’s Creed. (Az utóbbi kettőt utólag néztem meg, pusztán azért, hogy elmondhassam: én pont ezeken az utcákon kaptam majdnem hőgutát.)
A második napon már elkezdődött a komoly munka. Ahhoz, hogy tudjunk róla beszélni egy lapon kellett lennünk azzal kapcsolatban, hogy mi is a bullying fogalma, mik azok az alapvető szükségletek, amik hiánya ezeknek a nehéz helyzeteknek a kialakulásához vezethet. Mindezek mellett mutattak nekünk olyan online digitális eszközöket, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók egyszerű, vizuális módon – például emojik vagy más szimbólumok segítségével – kifejezzék, hogyan érzik magukat. Habár a beszélgető körben megosztott érzéseknek az én munkám során is nagyon fontos szerepe van, azt be kell látni, hogy nem minden esetben könnyű mások előtt nyíltan vállalni az érzéseinket vagy gondolatainkat. Sokszor online platformok anonim vagy kevésbé közvetlen formája könnyebbé teszik ezeknek a megosztását, így ehhez kaptunk egy eszköztárat a kurzuson.
Klaus meglepett minket ebédre egy helyi különlegességgel „pastizzi”-vel, ami annyira finom volt, hogy sajnos csak az első falat után jutott eszembe képet készíteni róla. Egy édesen és sósan is elkészíthető levelestésztás finomság.
Ezen a napon a kulturális programunk egy utazás volt Mdinába, ami egy időben Málta fővárosa volt. Mdina olyan volt, mint egy csendes időutazás… A szűk, macskaköves utcák labirintusában sétálgatva olyan érzésem volt, mintha minden sarok egy történetet rejtene. A Máltai utazásomnak ez volt a legmélyebb pontja, ugyanis a helyi kávézóban felszolgált süti nem volt annyira finom, mint amennyire Klaus lelkesedett érte. Botrány. Cserébe a városfal tetejéről páratlan panoráma nyílt Málta belső területeire, ami némiképp javított a helyzeten.
A harmadik napon sajnos Maria, aki a bullying pszichés okairól és következményeiről tartott volna nekünk előadást megbetegedett, így ezt a napirendi pontot csupán felszínesen érintettük. Megbeszéltük, hogy ha egy iskolai környezetben valaki bullying áldozata lesz, akkor hogyan érdemes mediálni a helyzetet, mit tegyünk, és mi az, amit semmiképp. Sokat beszélgettünk, filozofálgattunk közösen arról, hogy kivel milyen esetek fordultak elő. Nem tudnám pontosan visszaadni ennek a napnak a tartalmi részét, mert javarészt félig strukturált beszélgetésnek voltunk a részei, amire Klaus a megfelelő pontokon bedobott egy jól időzített kérdést vagy gondolatot.
Ezen a napon a csapat úgy döntött, hogy közösen elmegy Sliema-ba körülnézni, mártózni egyet a tengerben. Végig beszélgettünk, meséltünk, hallgattunk egymást.
A negyedik napon a cyberbullying témakörébe ástuk bele magunkat. Nagyon érdekes volt hallani mindenkinek a véleményét a témáról. Különösen Peter, az egyik ír iskola igazgatója mondata maradt meg bennem: az online bullying már az első alkalom után bullyingnak számít! Így leírva teljesen egyértelműnek tűnik, de akkor ezt egy hosszas beszélgetés követte. Megbeszéltük azt, hogy hogyan ismerhetjük fel a digitális zaklatás jeleit, és milyen eszközökkel segíthetünk a diákoknak biztonságban maradni az online térben. Megismertük a leggyakoribb zaklatási formákat, a közösségi média szerepét, és hogy milyen stratégiákkal támogathatjuk az áldozatokat. Kiemelték az oktatás és a szülőkkel való együttműködés fontosságát.
Ezen a napon különösen extra programnak számított az, hogy beprogramozhattunk egy kis robotot, hogy járja végig azt a lelki utat, amit mi az elmúlt napokban a kurzus segítségével megtettünk. Korántsem volt könnyű feladat, így hat felnőtt ember vért izzadva remélte, hogy a robot azt csinálja, amit szeretnénk tőle. Hatalmas stressz volt, újra átélhettem, hogy mekkora szorongást tud okozni egy látszólag könnyű feladat. Egy újabb lecke. Ezen a délután nem volt extra kulturális program így Lynn-el, a skót társammal közösen fedeztük fel Valetta kis utcáit.
Az ötödik napon már az általános jólét volt a legfőbb napirendi téma. Különböző stresszoldó technikákat tanultunk, amit nagyon hasznosnak találtam. Klaus a lelkünkre kötötte, hogy akkor tudunk az iskolai közösségformálásban a legjobb eredményeket elérni, ha az iskola személyzetén belül is tud működni a „wellbeing”.
Illetve arról is beszéltünk, hogy hogyan válhat a mesterséges intelligencia igazi segítséggé számunkra a mindennapokban.
Az utolsó közös délutánunkon Klaus egy autentikus máltai étterembe vitt el minket, ahol kifejezetten helyi specialitásokat kóstolhattunk meg. Ez rendkívül méltó lezárása volt a kurzusunknak. Mindenki teli hassal, jókedvűen búcsúzott a másiktól.
Amikor elindultam, gondoltam rá, hogy milyen klassz élmény lesz majd, de arra nem számítottam, hogy ennyire meghatározó és fantasztikus lesz. Azt hiszem, hogy a kurzus minden célja megvalósult: szakmai fejlődést jelentett számomra, sok új megközelítést, eszközt és szemléletmódot sajátítottam el, illetve olyan kapcsolatokat sikerült kialakítanom a társaimmal, amiket a mai napig tartok, és még a helyi kultúráról is sokat megtudtam. Ha lesz lehetőségem legközelebb is részt venni hasonló programban, akkor biztosan jelentkezem!
Viczián Csenge
