DÁN – MAGYAR DIÁKCSERE
Az idén is részt vettünk a szokásos dán cserediák programban. A dániai utazás március 3-10-ig, míg a dán kollégák és diákok utazása Budapestre április 1-8-ig tartott.
A dán cserediákprogram nagyon jó volt, és nagyon hasznos is. Mind az első fele, amikor Dániába utaztunk, mind a második, amikor a dánok jöttek Magyarországra. AKG-sként nekem jobb élmény volt a Dániába utazás, mint a vendéglátás, és szerintem sokan ugyanígy éreznek.
Először egy pár mondatot az első feléről: nagyon élvezetes volt, és nagyon sok jó programon vettünk részt. Nagyon változatosak voltak a programok, és az időjárással is szerencsénk volt. Kétszer is voltunk a tengernél, két szép városban is jártunk. Az iskola nagyon otthonos volt, a diákok többsége is nagyon kedves. Látszott, hogy mindenki ismer mindenkit, és nem nagyon van klikkesedés. Az iskola bentlakásos volt, a szobák viszonylag kicsik voltak. Az én szobám kétfős volt, így én a földön aludtam. Az étkezések a magyarhoz képest korán voltak, de éppen kényelmes időpontban. Számomra a cserediák-program utazós része volt a legélvezetesebb.
De a második fele is nagyon jó volt. Itt már sokkal inkább érződött, hogy ez a program kötelező a dánoknak. Sokkal kevésbé voltak lelkesek, hogyha jellemezni kéne többségüket, talán a legjobb szó a rossz turista lenne. Az én dánom magánakvaló volt, semmi sem érdekelte, csak a politika. Semmit sem köszönt meg, sőt, amikor elindultak a reptérre, el sem köszönt tőlem, a saját cserediák-párjától. De a rosszaktól eltekintve a programok itt is nagyon jók voltak, mind a városnézősek, mind a játékosabbak, mint a szabadulószoba vagy a bringóhintózás. Igaz, kicsit unalmasabbnak tűntek, de valószínűleg csak azért, mert a többségüket mi már ismertük. Az időjárás is kifogástalan volt. A dánok kifejezetten elfáradtak a hét végére és mi is. Ami a legjobb volt, hogy a magyar csoport egészen jól összekovácsolódott, még azok is, akik egy évfolyamban vannak. A dánok nagyon különbözőek voltak, volt, aki alig szólt egy szót, de volt, aki folyamatosan beszélt. Azért a hét végére azért már szerintem a fogadó magyar diákok többsége örült, hogy vége van a programnak. Szerintem ez egy nagyon jó módja annak, hogy az ember külföldi kortársait ismerjen meg, és nagyban felkészít arra, hogy az ember képes legyen valóban külföldi emberekkel kommunikálni.
Halász Sándor, Erhart Mihály
