Salamanca vs. Magyarország – ahogy én láttam 
Az a furcsa, hogy amikor először megérkeztem Salamancába, minden annyira másnak tűnt. Az utcák, a házak, az emberek hangja, a színek, a napsütés. De valahogy mégis ismerős lett minden pár nap alatt. Talán azért, mert nyitottak voltak, mosolyogtak, kérdeztek, vagy csak azért, mert én is nyitott akartam lenni.
Ami elsőre szembetűnt, az az emberek tempója. Salamanca nyugodtabbnak tűnt. Az emberek ott tényleg leülnek kávézni, beszélgetni, nem kapkodnak annyit. Magyarországon sokszor azt érzem, mindenki rohan, siet valahová. Itt viszont az volt a benyomásom, hogy jobban értékelik a pillanatokat.
A másik nagy különbség: a társaság. Spanyolországban sokkal közvetlenebbek, többet ölelnek, hangosabban beszélnek, és ha vendég vagy, akkor tényleg úgy érzed, hogy „otthon vagy”. Magyarországon kicsit visszafogottabbak vagyunk – persze melegszívűek mi is, csak máshogy mutatjuk ki.
Ami még különbség volt számomra: az iskola. Salamancában az órák kicsit merevebbnek tűntek, mint az otthoni sulimban, mégis azt mondanám a tanítás, illetve a gyerekek figyelme sokkal magasabb fokon van, mint ott salamncán. Otthon lazább a rendszer, mások a szabályok, és sokkal-sokkal több a spontaneitás. Salamancában a tanórák alatt nem szabad enni és a mosdók szünetek ideje alatt be vannak zárva. A gyerekek nem gépen, de még csak nem is füzetben tanulnak, hanem külön-külön sok-sok papírt tartanak egy mappában. A közlekedés és a buszok minősége viszont kifogástalan az itteniekhez képest, azt meg kell hagyni. Már csak annyi is elég volt, hogy a buszok tiszták voltak és konnektor, valamint gyerekeknek való ülés is volt bennük biztonsági övvel, mindemellett furcsamód a buszsofőrök kedvesen és segítőkészen álltak az emberekhez.
Viszont amit itthon jobban szeretek, az a természet. Bár Salamanca is nagyon szép, de nekem hiányzott a Duna, a hegyek, az erdők – az az ismerős „magyar táj”, amit az ember nem is vesz észre, amíg nincs távol.
És persze az otthoni ízek is. Bár megszerettem a tapasokat és a spanyol reggeliket, de azért egy jó magyar palacsinta vagy egy nagy adag töltött káposzta mindig hazahúzza a szívem.
Szóval mi volt különb? Sok minden. De nem jobb vagy rosszabb – csak más. És ez a legjobb az egészben. Mert ettől tanultam annyit. Salamanca adott nekem valami újat, Magyarország meg azt, ami az enyém. És most már mindkettő kicsit az otthonom lett, a jövőm pedig tisztább, hiszen több mint biztos vagyok benne, hogy Spanyolország még vár rám, én pedig nagyon szívesen megyek is.
Kovács Dorka 11ny/5
