Erasmus+ beszámoló
Tóth Barnabás
Amikor eldöntöttem, hogy mi lesz a nyelvi évre választott nyelvem, nem tudtam, hogy milyen eseménydús évet fogok magam mögött tudni. Ehhez pedig nagyban hozzájárult, hogy lehetőségem volt kiutazni Németországban, öt hétre. Erre azért jelentkeztem, mert, mint sok más AKG-s diáknak, nekem is a külföldön tanulás a célom. A német nyelvterület pedig, egy nagyon vonzó környezet erre, a megfizethető, de minőségi oktatásukkal és a gazdag kultúrájukkal. Ahhoz viszont, hogy egy ekkora döntést hozzak, muszáj voltam megtapasztalni, hogy milyen külföldön élni. Amikor hallottam a lehetőségről, egyből jelentkeztem és aztán végül engem is választottak ki, aminek természetesen nagyon örültem, de ugyanakkor kicsit féltem is, mert sosem voltam még távol ennyi időre a családomtól, a barátaimtól és általánosságban véve, mindenkitől, akit ismerek.
Nagy lelkesedéssel és egy nagy adag izgulással indultam el a 8 órás vonatútra. A fogadó családom, a pályaudvaron vártak engem. Berbling-be mentünk, ami egy 4000 fős falu. Nagyon kedvesek voltak, rögtön otthon éreztem magamat a házukban. Az öt hét alatt, jól megismertem őket és még belsős vicceink is kialakultak. Esténként társasokat játszottunk főkét a Ki nevet a végén? nevű játékkal. Nagyon jó hangulatban telt velük a kint tartózkodásom. Mindig segítőkészek voltak és rengeteg helyre elmentünk hétvégénként. Voltunk Innsbruck-ban, Rosenheim-ban és még lőni is elmentünk. Az apukával voltam méhészkedni, az anyukával pedig süteményeket sütöttünk.
Hétköznaponként, természetesen iskolába jártam. Az iskola egy szomszédos kisvárosban volt, nagyjából 20.000 lakossal. Ott jóban lettem egy pár fiúval (Maxi, Jonas és Emil). Velük töltöttem a mindennapjaimat, délután a közeli EDKA-ban ettünk. Az órák nem voltak a legérdesebbek, mivel az elején semmit nem értettem. A végére szerencsére sokat javult a hallott szövegértésem, de nagyon nehéz volt sok dolgot megérteni, amit mondtak. Velük nagyon jól éreztem magam és szerencsére nagyon kedvesek és megértők voltak a nyelvtudásommal kapcsolatban és ahol csak tudtak, segítettek nekem. Hétközben, majdnem minden nap, iskola után, az edzőterembe mentem, mert semmi mást nem lehetett egy ilyen kisvárosban csinálni. Onnan busszal mentem vissza a családhoz. Szerencsére házifeladatokkal nem kellett foglalkoznom, de úgyis sokkal több némettel találkoztam, mint itthon bármelyik napon is.
Összességében nagyon sokat tanultam, németül is, de legfőként magamról. Nehéz volt olykor egyedül lenni és nagyon hiányzott mindenki itthon, de én úgy érzem, hogy megérte, mivel rengeteg élményben volt részem ezalatt az öt hét alatt.
Tóth Barnabás
