Remekül szerepeltek diákjaink a Model EP nemzeti bajnokságon

11-en képviselték az AKG-t az idei Európai Parlament Modell (MEP) rendezvényen, ahol az ötnapos üléssorozat eredményeként ötüket díjazta a szakmai zsűri nagyszerű munkájukért. A MEP 23. éve tart Magyarországon üléseket, ahova iskolánkat három éve hívták meg a tíz iskolát magába foglaló versenyre, és azóta minden alkalommal remekelünk. 2026 március 26-a és április 1-je között a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium szervezésében kicsivel több mint száz diák részvételével került sor a bizottsági ülések, a delegációs ülés és a plenáris ülések során a határozati javaslatok kialakítására és megvitatására, majd a szavazásokra. A tíz bizottság munkáját alapos felkészülés és szakértőkkel való beszélgetés segítette, hogy olyan témákban dolgozhassanak, mint például az Európai Unión belüli lakhatási válság, az etnikai kisebbségek nagyobb integrációja, a talaj- és szennyvízszennyezés mértékének csökkentése, vagy éppen az Unió tőkevonzó képességének növelése. A bajnokság során a zsűri a diákokat pontozta az alapján, hogy a bizottsági üléseken mennyire voltak aktívak, a plenárison hányszor és milyen minőségben, tartalommal szólaltak fel, illetve mondtak határozati javaslatot, módosító beszédet, bizottsági nyitóbeszédet, ellen- vagy védőbeszédet.

Ezek alapján az AKG-s delegáció a következő szép eredményeket érte el: A 100 egynéhány versenyzőből a 12. helyen Selmeci Ruben (12. évf.), a 7. helyen Kramer-Nagy Ráchel (12. évf.), a 2. helyen Csató Simon (12. évf.) végzett. A delegációk kategóriában a 10 iskolai delegációból a 2. helyet szereztük meg. A nemzetközi megmérettetésekre (Portóba, Bécsbe és Prágába) delegálti helyet ért el: György-Szilágyi Emma (12. évf.), Orosz-Kánnai András (11. évf.) és Csató Simon (12. évf.). Brüsszeli tanulmányutat kapott Kramer-Nagy Ráchel (12. évf.) és Csató Simon (12. évf.). A 40 elhangzott beszéd közül a legjobb beszéd díját Csató Simon (12. évf.) nyerte el.

A diákok ezekben a bizottságokban vettek részt:

Csató Simon: Adatszuverenitás kérdése (SEDE/ITRE)
György-Szilágyi Emma: Etnikai és kulturális kisebbségek integrációja (CULT)
Kramer-Nagy Ráchel: Lakhatási válság (HOUS)
László Dávid: A biodiverzitás válsága a tengerekben (PECH)
Kitzinger Mihály: Kábítószerkereskedelem (LIBE/DEVE)
Nikolich Emma: Észak-dél kapcsolatok a multipoláris világban (DEVE)
Oláh Bálint, elnök: Észak-Dél kapcsolatok a multipoláris világban (DEVE)
Orosz-Kánnai András: Tőkevonzó képesség növelése (ECON)
Selmeci Ruben: Talaj- és vízszennyezettség (ENVI/AGRI)
Tamási Ádám: Űrpolitika (ITRE)
Tricskó Bianka: Közegészségügy (SANT)
felkészítő tanár: Nagy-Mélykuti Luca