Karácsony 2020.

Az iskola 7. évfolyamos diákjainak műsora

Karácsonyi koncert

A közreműködők:
Bakró-Nagy Olga
Csalog Boris
Deim Vanda
Faragó Luca
Fernezelyi Róza
Fűköh-Nagy Zsófi
Gelencsér Rebeka
Hajzer Niki
Kelényi Kata
Rédl Veronika
Szabó Zille
Székely Eszter
Szöllősi Réka
Varga Adél

Karácsonyi történetek a a Hip-Hop kisiskola tanulóinak tollából

Az írások az AKG 2020-as karácsonyi ünnepségéhez készültek.

Schleicher Nagy Míra

5089-et írunk. A világ sötét, akárcsak a pokol legmélye. Valamikor a múltban egy ismeretlen erő örök sötétségbe borította a Földet, kiszűrve minden fényt. Az emberek idővel alkalmazkodtak az extrém körülményekhez. Az emberiség hatalmas sokkon ment keresztül, amiről senki nem beszélt többet. Megkezdődött a “bizonytalanság kora”. Az emberek elfelejtették, mi az a fény, ezért nem is próbálták meg visszanyerni, vagy újra előállítani. De Jonatánt nem hagyják nyugodni a történtek. Meg akarja ismerni a múltját.

Körbejárt a környéken, mindenkit végigkérdezett, mit tud erről a sötét eseményről, de eredménytelenül. Felhagyott hát a kérdezgetéssel, inkább könyvtárba járt és éjjel-nappal a könyveket bújta a megoldást keresve.  Egyszer csak rábukkant egy nagyon régi iratra, ami nehezen volt olvasható:

“A Hanuka a zsidóság ünnepe, a fény ünnepe. A hagyomány szerint minden évben gyertyát gyújtanak. Egyszer pont az ünnep előtt meghalt a város püspöke és ezért rendeletet hoztak, hogy egy hétig semmilyen fény nem világíthat a város területén. A zsidók elkeseredetten fogadták a hírt. A Hanuka első estéjén a bevonultak a sötét zsinagógába. Elérkezett hát a gyertyagyújtás ideje. A Rabbi maga köré hívta a gyerekeket és elkezdett nekik mesélni a zsidóság történetéről és a csodálatos módon 8 napig égő lámpásról. A gyerekek nagyon fellelkesültek, szemük csillogni kezdett az izgalomtól. Erre a Rabbi felállt és azt mondta a szüleiknek: “Nézzétek! Ott van a láng a gyerekeitek szemében, ott ég. Erre a fényre mondjátok el a hanukai áldást.” Felzendült a vidám ének, és egyre hangosabban, magabiztosabban hirdette az ünnepet.”

Jonatánt valami megragadta a szövegből, amiből új erőt merítsen. Tudta, hogy amit talált az nem túl sok, de hátha elég ahhoz, hogy meggyőzze a többieket. Másnap reggel összehívta a falu lakosait, és szavakba öntött mindent, amit csak megtudott. Az emberek nem hittek neki.

Búslakodva kullogott haza, amikor szembe találta magát Johannával az egyik osztálytársával. A lány elmondta, hogy ő hisz neki, és szerinte érdemes lenne megkeresni az a fénynek nevezett dolgot. Ám a fiú már nem hitt a csodában. De Johanna nem hagyta magát lebeszélni. “Jonatán ne csináld ezt. Én meg akarom tudni, mi volt a mostani világ előtt, és olyan jól hangzott, amit elmondtál, hogy van egy valami, aminek külön ünnep van, valami, ami mosolyt csal a gyerekek arcára, ami felfedi az igazságot, és kiemeli a jót.” Amikor Jonatán felnézett, bele Johanna szemébe, megpillantotta azt, amit nem gondolt, hogy valaha is látni fog még. A fényt a lány szemében, a remény fényét. Ezt látván belé is újabb remény szökött. “Igazad van menjünk”-mondta Jonatán.” És most már azt is tudta mit keresnek.

Így hát elindultak, otthagyva mindent, és vakon bíztak abban, hogy megtalálják. Hónapokig gyalogoltak, a térdig érő hóban. Végül elérkeztek egy dombhoz, ahol már nem bírták tovább és végkimerülésükben összerogytak. Körülnéztek, de mindenfelé csak sötétséget láttak. Majd egyszer csak megpillantott valamit. Kicsi volt és távoli, de olyan gyönyörű. Jonatánnak elállt a lélegzete a csodálattól.  Felálltak, és vállt vállnak vetve elindultak a hóesésben fel a dombon. Nagy nehezen végül felértek oda, és ott volt maga a csoda, ott állt előttük. Ott pislákolt a kicsi láng egymagában, és olyan szép volt. Körülállták és csak nézték-nézték. Nem tudták levenni róla a szemüket. “Hát ezt nevezik fénynek.” Találtak a gyertya mellett egy nagy fáklyát is. “Azt kell meggyújtanunk, gyere Jonatán.” “Nem!”- jött a válasz. “Tessék?! Jonatán meg kell gyújtanunk a fáklyát, csak úgy tudjuk ezt a kis fényt átadni az egész világnak” “Nem. Ne adjuk át, tartsuk meg magunknak. A többiek nem segítettek, ők nem hittek nekünk, nem ők küzdöttek eddig, hogy megszerezzék ezt, és most itt van nekünk, csak nekünk. Nem kell megosztanunk velük.” “De…. akkor ők nem élhetik át azt az élményt, amit mi. Ha nem osztjuk meg velük, akkor sose tapasztalják meg, milyen a fény. Sosem látják majd azt a lángot, csillogást, amit te láttál az én szememben.” Jonatán rájött, hogy a lánynak megint igaza van, hiszen ahhoz, hogy élvezni tudjuk a fényt, közösség kell. Szükségünk van valakire, akivel megoszthatjuk ezt a gyönyörű jelenséget. “Gyújtsuk hát meg azt a fáklyát!” Abban a szempillantásban, hogy fellobbant az ünnepi láng, meglátták a saját falujukat, lent a völgyben. Ott már minden fel volt díszítve, hatalmas karácsonyfa állt a tér közepén. Az ablakokon keresztül fény szűrődött ki. Az utcai lámpa fénye megvilágította havat, ami csillogott a fényben. Ott volt a fény mindenhol. Körülvette a kis várost. És a fénnyel együtt ott volt a remény is minden ember lelkében.

Vitális Mátyás: Hóember

Három nagy hógombóc,
és kész a hóbohóc.
Vidáman mosolyog,
egy helyben ácsorog.
És amikor belepett mindent a hótenger,
kimagaslik belőle egy hóember.

Vitális Mátyás: Hó

Amikor eljön a tél,
a hópehelyeket fújja a szél.
Vidáman szállnak az égen,
keresztül erdőn, mezőn és jégen.
Mosolyognak vidáman,
a téli homályban.
Hull a hó,
jaj de jó.

Kiss Boldizsár Gábor

Fény és remény. Ezzel a két szóval kellene nekem üzenetet írni Nektek.  De miért pont ez a két szó? A mostani helyzetet sokkal jobban leírná a sötétség és a szomorúság. De a jelenlegi helyzetünkben tényleg szükségünk lenne egy kis reményre. Gondolok itt most a karantén miatt elmaradt csibe szülinapokra, bent alvásokra, sítáborra és még sorolhatnám. Tehát igen, most abban reménykedünk hogy végre valamikor visszamehessünk a suliba (legalábbis a legtöbb gyerek) és ne kelljen online szenvedni (már akinek szenvedés ez). Nem lenne több meeting trollkodás, lenémítani a tanárt, vagy csak kidobni azt a gyereket aki mindenki helyett sorolja a válaszokat. Törölni a OneNote szakaszokat, vagy csak szimplán lezárolni őket. Pedig hogy örültünk mikor elmaradt egy óra és azt mondták haza mehetünk. Minden óra könnyebben telne ha végre megint iskolában lennénk. És amilyen a hangulat, olyan az idő is. Sötét. Borongós és rosszkedvű. Lehet nem lenne vidámabb a helyzet akkor sem, ha szép idő lenne odakint. Akkor is idebent kéne punnyadni, míg 100 ágra süt a nap. Szóval akkor mégiscsak marad a remény. Remény arra hogy vége lesz ennek tavaszra, hogy a rengeteg ülésből nem lesz gerincferdülés. Azt tanácsolom kövessük a medvék jó szokását, és aludjuk át a telet, majd ha kibújunk és látjuk az árnyékunkat akkor eljött a fényidő és mehetünk vissza az AKG-ba.

Facebook