Az ország legjobb blogja a Szubjektív, az év diákújságírója Hajdú Noémi

A 2022. május 20-i Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon az AKG Szubjektív Magazinjának szerkesztősége Az év online diákmédiuma első helyezést szerezte meg középiskolás kategóriában. A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete által kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjkiosztóját idén az Újpesti Rendezvénytérben tartották, 2012 óta a 10. évben kap sorozatban díjazást az AKG-s magazin. Díjazást kapott még a szerkesztőségünk három munkatársa is.

A szerkesztőség tagiai: Bánki Hanna, Hajdú Noémi, Hajkó Zénó, Kovach Alma, Mörk Márta, Orosz-Kánnai András, Rédlich Fédra, Solomon Márta, Szabados Ádám, Szolnoki Gergely, Varga Adél
Felelős szerkesztő: Baranyai István

A zsűri értékelése
A második helyet ért el az igen szellemes nevű iDeák című csapat, a Deák Ferenc gimnázium tanulói. „Öröm látni, hogy nem csak egy műhely tudja tartani évről-évre a magas színvonalat, itt is rengeteg érdekes és jól megírt anyagot találunk. Fontos témákkal is foglalkozik, talán kevéssé belemenősen, mint az első helyezett, de mindenképp érdekesen és színesen.”
Az első helyezett nevének ellenére objektív döntés alapján egyértelmű győztes a Szubjektív Diákmagazin lett az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból. „Minden évben a mezőny fölé magasodnak, rengeteg jól megírt anyag, megfelelő Facebook oldal, hat év után megint megérdemelték a győzelmet.”

  

A fesztiválon Hajdú Noémi (7. évfolyam) Az év diákújságírója pályázat első helyezését szerezte meg általános iskolás kategóriában.

A zsűri értékelése
Az örökbefogadott lánnyal készült interjú szuper jó, szinte már riport, az állatkínzásról készült interjúja Tornóczkival is jól sikerült.

A Szubjektív Magazin két munkatársa lett különdíjas Az év diákújságírója pályázaton:
Mörk Márta (12. évfolyam) és Varga Adél (8. évfolyam)

A díjátadó

Korábbi díjak:

Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2020-ban: https://www.akg.hu/2020szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2019-ben: https://www.akg.hu/2019szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2018-ban: https://www.akg.hu/2018szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2017-ben: https://www.akg.hu/2017szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2016-ban: https://www.akg.hu/2016szubjektiv
A Szubjektív lett a Reblog Maraton blogverseny győztese 2015-ben: https://www.akg.hu/a-szubjektiv-lett-a-blogverseny-gyoztese
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2015-ben: https://www.akg.hu/2015-szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2014-ben: https://www.akg.hu/2014_az-ev-blogja-masodik-a-szubjektiv
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2013-ban: http://www2.akg.hu/foto/2013due
Országos Ifjúsági Sajtófesztivál, 2012-ben: http://www2.akg.hu/foto/2012due
Marsall-toll középiskolai diákújságíró verseny, 2006-ban: http://www2.akg.hu/foto/2006szubjektivdij

Facebooktwitteryoutubeinstagram