Szubjektív

Tartalom

46. szám 2005. október

A Nemzeti Színház Mester és Margaritája

Imádom a mozit, főleg mostanában – annak ellenére, hogy szemfülesnek kell lennünk, ha egy színvonalas filmet szeretnénk látni –, de minden egyes alkalommal, amikor színházba megyek, be kell látnom, hogy egy mesterien megrendezett darab komoly (szinte legyőzhetetlen) ellenfele a legfantasztikusabb mozgókép műalkotásnak is. A színház atmoszférája titkos varázserőt rejt magában. Persze tagadhatatlan, hogy a szélesvásznú mozi monumentalitása és a művészmozik bája is magával ragadó.

Sokáig gondolkodtam, vajon megnézzem-e a darabot, mielőtt elolvasom a könyvet. Nem is nagyon jutottam dűlőre, de anyukám könnyített a döntésen, és sitt-sutty (fél évadon át várt rá) megszerezte a jegyeket. Összehasonlítani tehát nem tudok, de úgy gondolom, hogy a könyv akármilyen zseniális (mert bizonyosan az), a színházi változat méltó adaptációja a műnek. A következőkben több szempont szerint elemzem, melyek mindegyike hozzájárult az élmény teljességéhez.

Az alkotóelemek egyik legfontosabbika a sokrétegűség, a dimenziók kavarodása. A történet változó szemszögből van végigvezetve, egy-egy szakasz mindig az egyes szereplőké vagy szereplőé. Nem maradunk kívülállók, berepülünk a szereplők agyába, egyesülünk a gondolataikkal, megértjük őket, érezzük fájdalmukat, őrületüket, humorukat.

Fontos a változatosság is, ami főként abból adódik, hogy mindig más megvilágításból látjuk a történéseket. Humor, drámaiság, ironikus ember- és társadalomábrázolás, filozofikus gondolatok, a végzetes szerelem. A sátán és csatlós cimborái többek között humort visznek a történetbe, ahogy nagy rutinossággal végzik nem éppen hétköznapi teendőiket. A sátán, Woland, újfajta megvilágítást ad egy nagy kérdésnek, mégpedig hogy milyen is lehet örökké létezni. Több mű született már például az örökléttől kínlódó vámpírokról, akik az idő végtelenségétől szenvednek, Woland ezzel szemben meglepő boldogsággal viseli a dolgot. A történet szerelmesei Mester és Margarita, mindketten küzdenek. Mestert a saját regénye és Margarita iránti szerelme kínozza, és a bolondokházában köt ki, Margarita, aki felismeri kedvese Jézusról és Poncius Pilátusról szóló művének zsenialitását és jelentősségét, a sátánnal szövetkezik, és parancsára különleges próbát teljesít, keresi a szerelméhez viszszavezető utat.

A darab sokszor meghökkentő, kissé brutális, érdekesen és szokatlanul ábrázolja a halált. Lehet, hogy van, akit ezek az elemek irritálnak, de bizony ettől is csak még kiválóbb lesz a mű. Érdekesség, hogy a második felvonás elején a közönség elengedhetetlen része a fejleményeknek, amitől a kimenetel még erősebben hat.

Semmilyen alkotás sem ér semmit, ha nincs mondanivalója, ha nem elgondolkodtató. A Mester és Margarita bővelkedik útravalóval, egyes mondatok olyan hatásosak, hogy rögtön bevésődnek az ember agyába. Ezek persze a könyvből vétettek, Szász János rendező hű maradt a regényhez és párbeszédeket egy az egyben emelt ki. A mű nem csak azt állítja, hogy hűséges, igaz szerelem márpedig létezik a Földön, ennél több értékes mondanivaló szűrhető le belőle. Nagyon érdekes Isten és a sátán együttműködése, munkamegosztása. Hogy még egy valamit említsek, számomra furcsa volt, hogy Jézus Krisztus szerepét egy nem túl szép, elég szerencsétlen kinézetű emberre osztották, hirtelen nem is tudtuk értelmezi.

Természetesen a darabban a legkiválóbb színészek játszanak nekünk, a statiszták és a zene is hatost kapnak. A rendező pedig nagyon elégedett lehet magával, mert tökéletes kompozíciót alkotott. Egyet viszont le kell szögezni: ez a darab csakis a Nemzeti Színházban lehetséges, csak itt áll rendelkezésre a megfelelő háttér, ez a darab nem húszfilléres. Ezenkívül sehol máshol nincs olyan színpad, ami talán még a nézőtérnél is nagyobb, és hatalmas teret ad a játéknak.

Remélem kedvet kaptatok a Mester és Margaritára! Bár senkit sem szeretnék eltéríteni a megnézésétől, de az élmény csak gyakorlott színházbajárók számára emészthető.

Harle Fanny
fotók: nemzetiszinhaz.hu

Rendező: Szász János
Szereplők: László Zsolt Szabó Márta Blaskó Péter Gazsó György