Educational Technology Today, Cambridge

07.31. vasárnap

Nagyon korán indultunk, épp ezért viszonylag korán értünk Londonba. Az elég hosszú idő volt, amíg kikeveredtünk a reptérről, de utána a városban tudtunk sétálni: megnéztük a Towert (kívülről) meg a Temze partot. Délután elvonatoztunk Cambridge-be, megtaláltuk a college-ot, este pedig volt egy rövid welcome-party, illetve lehet, hogy nem volt olyan rövid, de mivel nagyon fáradtak voltunk, hamar hazamentünk.

08.01. hétfő

Reggel volt egy tájékoztató a kurzusokról általában, utána szétosztottak bennünket a csoportokba. A mi kurzusunkon kb. 25 ember van, amit kétfelé vettek, bár vannak közös óráink is. A délelőtt közösen telt el, volt egy általános bevezető, megismerkedés, végig mentünk a sulin. A délutáni óra már két csoportban zajlott. Az a legnagyobb baj, hogy itt majdnem mindenki angoltanár, és a kurzus is úgy kezdődött, hogy kifejezetten nekik való dolgokat mutatnak, de aztán kicsit tágították a kört, mivel 4-5-en nem tanítunk angolt. Nagyon kellett figyelni, hogy legalább a felét megértsem, bár a tanár nagyon szépen beszél, lassan és érthetően. De a csoporttársaim közül néhányat alig értek. Délután főleg a nyelvtani képzést segítő CD-ROM-okról és weblapokról volt szó, amik nekem nem annyira érdekesek, de azért jót játszottunk az egyik feladattal. Az órák után fel kellett iratkozni 4 különböző workshopra, amik közül nehéz volt választani, mert elsődlegesen angoltanároknak vannak kitalálva.

Délután elmentünk vásárolni, majd vacsora után volt egy tájékoztató a különböző egyéb programokról.

08.02. kedd

Délelőtt különféle prezentációs felületeket néztünk meg, és csináltunk egy prezit. A második órán a moodle-ról volt szó, van egy kurzusunk ott, ahová először nem tudtunk bejelentkezni, mert a tanártovábbképzés címére küldték el az infókat. Nem én voltam az egyetlen, 12-ből 3-nak sikerült. De aztán rendeződött, megcsináltam a személyes profilomat, elolvastam az eddig feltett anyagokat. Valószínűleg ez a kedvenc platformjuk, úgy beszélnek róla, mint valami csodáról, attól tartok, erről fog szólni főleg a kurzus.

Ebéd után egy workshopon voltunk, ahol arról volt szó, hogy hogyan változik az angol nyelv: egyszerűsödnek a nyelvtani struktúrák, komoly hatása van az internetnek és az amerikai szlengnek. Sokat megértettem, elég érdekes volt.

Végül beültünk egy előadásra a Brexitről, ebből értettem a legtöbbet eddig, mivel a témát ismertem. Az előadás jó volt, szerencsére nem gondolta másképp, mint én, így könnyen lehetett azonosulni vele.

08.03. szerda

Ma a mobil eszközökkel való tanításról volt szó. Megdöbbentő volt számomra, hogy a csoportom tagjai közül én tanítok a legjobban felszerelt iskolában, és mi használjuk legintenzívebben az IT eszközöket, tananyagokat. Van, aki még csak most ismerkedik vele, a többségnél van info-terem, és ott tartanak időnként ilyen órákat, de olyan általános használat, mint nálunk, sehol nincsen. A második órán csoportban dolgoztunk, kellett csinálni egy wikispace kurzust, és azon gyakorolni. Döbbenetemre az egyik csoport vezetőjének engem neveztek ki, mondván én nagyon jól értek az IT-hoz. Milyenek lehetnek a többiek?? De ennek ellenére ügyesen megcsináltuk a feladatot. Egyébként én is érzem, hogy bár angolból messze a többiek alatt vagyok, de a digitális tudásom a jobbak között van. Valószínűleg ez segít a túlélésben. :)

Ebéd után előadás volt, ahol metodikáról van szó. Elég jópofa az előadó, de elsősorban a frontális oktatásról beszélt, ahhoz adott tanácsokat.

08.04. csütörtök

Ma egész délelőtt a digitális táblával foglalkoztunk. Kiderült, hogy ezt a többség ismeri és többé-kevésbé használja is, bár a leggyakrabban csak kivetítő vászonként. :( A tanár mutatott egy csomó lehetőséget, aztán a délelőtt második felében nekünk kellett kis csoportokban egy pár perces, néhány feladatból álló anyagot csinálni. Nekünk hármunknak sikerült 50 perc alatt egyetlen párosító feladatot összerakni, mert a gép rendszeresen lefagyott, baromi lassú volt. Szerintem előbb rakták össze, mint én megszülettem. De mi azért nagyon jól kacarásztunk, amíg megcsináltuk a feladatot. Utána a többi csoporttal együtt be kellett mutatni őket, megcsináltuk az ő feladataikat.

Délelőtt még elintéztük az aláírásokat és pecséteket. Szóltunk a számla és a tanúsítvány miatt is, megnyugtattak, hogy intézik.

Ebéd után workshop volt, nekem nagyon tetszett. A “cuisenaire rods” használatához kaptunk ötleteket. (Szilva azt mondta, hogy otthon ezt Dienes-rúdnak hívják, és matematika-órákon használják.) De nyelvórákon is nagyon jól lehet vele dolgozni. Nagyon jó volt az óra, teljesen érthető, interaktív, jó az az ember, aki tartotta. Ő tartotta tegnap a plenáris beszélgetést is. Még megyünk hozzá egy másik órára a jövő héten.

08.05. péntek

Ma csak a két reggeli óra volt. Az elsőben BBC híreket hallgattunk, amiből alig értettem valamit, de szerencsére a többiek sem sokat. Utána összeraktunk egy listening órát egy hírhez, amely szerint Indiában megcenzúrázták az új James Bond filmet. Ez érthetőbb volt számomra, szerintem jó órát csináltunk.

A második órában elmondták a csütörtök-pénteki prezentációkról a szükséges információkat. Ez nagyon megijesztett. Kb. 10 percig kell beszélni egy általunk választott digitális módszerről. Én hosszas tipródás után a Quizletet választottam. Már előre rettegek, hogy milyen béna leszek. Ezután feedbacket írtunk (kettőt is), értékeltük az első hetet, majd jött a hétvége.

Délután bementünk a belvárosba sétálni.

08.06. szombat

Ma szabadnap volt, az egészet Cambridge-ben töltöttük. Sétáltunk, megnéztünk néhány college-ot, a folyót, voltunk a piacon (ettünk lángost :), vásárolgattunk. Este fish and chipset ettünk.

08.07. vasárnap

Ma kirándultunk Grantchester-be, ami kb 4 km-re van innen. Odafele az országút mentén mentünk, de visszafelé megtaláltuk a turistautat, ami nagyon szép volt. A King’s College-hoz tartozó mezőn vezetett végig, a folyó mellett, láthatóan a helyiek idejárnak pihenni, piknikezni. A falucska is nagyon helyes volt, van egy szép temploma. Mint kiderült, játszódik itt egy filmsorozat is, amiben játszik a helyi lelkésznő, akit láttunk is. Mindenképpen megnézzük majd! Uzsonnázni a híres Orchard Tea Gardenben uzsonnáztunk, tényleg egy gyümölcsöskertben. Bementünk a hely másik nevezetességének számító Red Lion pubba is.

Délután (már itt) egy igazi angol pubban ettünk, igazi angol steaket (legalábbis én).

Utána hazajöttünk, kicsit készültem a prezentációra, csináltam három quizletet, majd ezeket mutatom be csütörtökön.

08.08. hétfő

Ma sajnos három 90 perces óránk volt, ami nagyon lefárasztott. Ráadásul megérkezett egy csapat kínai diák, akik végig ordítozták az éjjelt, amíg valaki rájuk nem szólt, és reggel is nagyon hangosan ébredtek, jóval a nekem jó időpont előtt. Így pihenés nem sok volt.

Délelőtt először a Google docs-szal ismerkedtünk :), majd a fejlesztendő készségek közül először az írás, utána pedig a szókincs következett, ezekhez kaptunk különféle ötleteket. Párban, csoportban dolgoztunk, így sokkal jobb, mint közösen. Bár az infografika készítésébe beletört a bicskánk.

Estére nagyon elfáradtunk, csak kicsit mentünk el. A kínai gyerekek csendben voltak, valószínűleg elkapták őket, így lehetett aludni.

08.09. kedd

Ma délelőtt először az olvasás fejlesztésével foglalkoztunk, végre olyat is csináltam, amit eddig nem. :) A QR-Code olvasással, készítéssel sok mindent lehet csinálni, már vannak ötleteim.

Szünet után rövidebb óra volt. Először a zoom.us nevű virtuális tanteremmel ismerkedtünk, ez is új volt végre. Utána kaptunk némi feladatot holnaputánra, majd mehettünk csinálni a prezentációt. Már kész van a ppt is, holnap meg kell írnom a szöveget, amit mondok hozzá. Aztán… nagyon félek.

Ebéd után voltunk még egy workshopon. A tanár elég laza volt, és jókat mondott arról, mi a kulcsa a gyerekek motiválhatóságának, hogyan tudjuk elérni a többségnél ezt. Volt benne némi gyakorlat is, majd a végén azzal zárta, hogy “you don’t teach English, you teach student” – valahonnan ez ismerős :)

Kardos Éva