AKG
HandaBanda évfolyam
2004.
baranyai[kukac]akg.hu

2004. március 29. - április 1.

Ünnepeltek

Győző bácsi jó ember

Legalább is ezt állítja magáról Gáspár Győző, az Éhező Gyerekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Ez az állítás pedig megkérdőjelezhetetlen (max’ a kifejezési módszerek). Óvodákba látogat, hogy a gyerekeket (legalább – minden csoda három napig tart alapon – egy rövid lelkesedés erejéig) tanulásra bíztassa, és elmondja nekik, milyen jó és gazdag ember ő. Mikuláscsomagokat és kekszecskét osztogat a „szegény embereknek… hát az embereknek”, na meg az óvodásoknak.

Ifj. Gáspár Győző (Győzike) pedig – apja segítségével – mikulásnapi ünnepséget szervez. De nem akármilyet ám. „Nagyon meglepődnek rajta az emberek, mert nem egy Télapó lesz, hanem lesz még egy felesége, egy lány télapó, meg egy gyerek télapó is.” Sőt beszerveztek még „nyolc igazi, eredeti hótündért” is szép ezüst meg arany hajjal, gyönyörű fehér esküvői ruhában. Az estélyen Győző bácsi elmondta, nem nyugszik addig, „míg a földön egy éhező gyerek lesz”. Az ünnepség, gondolom, nagy élmény lehetett az izgalomtól kipirult arcú, csillogó szemű roma gyerekeknek, akik betömörültek a művházba. Főleg a hótündérek, meg a Télapók bevonulása volt látványos, amiközben Győzike énekelte a Hull a pelyhes című népszerű téli hangulatú dalocskát. Csini körszakállat viselt. Aztán benyomták a dobgépet és indult a pari. Ruc-tucra rophatták a művház parkettjén. Persze Győzike szórakoztatta a népet közismert lakodalmas nótákkal.

De a film nem csak a Gáspár-klán tagjairól szólt. Felváltva mutatott jeleneteket róluk, valamint egy szegény roma fiatalemberről, bizonyos

Adorján Tibor „Kakasról”

Édesanyja elmeséli, hogy Kakas azért Kakas, mert kiskorában megcsípte a kakas (nem tudom miért, mert nem figyeltem). Kakasnak van egy gyereke, akivel gyakran kirándulnak a közeli várhoz. Elmondta, nem szeretne sokat, csak „amennyit ad a Jóisten”: a családjának egy házat vízzel, gázzal, elektromossággal, mert lesz egy új gyerek. Szeretne jó munkát, mert az építkezésen, ahol dolgozik télen nincs munka, ezért beállt kukásnak. Voltak kis countrys jazzes zenés részek, ahol a kukásokról mutattak vidám jeleneteket.

Alapjában véve sokkal reálisabb és átérezhetőbb Kakas helyzete (remélem nem kell indokolni).

Zádor Zsófi